Hírek

Idén is a csapat megerősítésén dolgoztunk.

Az idei szezonra a kapus posztot erősítettük meg. Nynfus Corporation-tól Józsa Norbert és a Dabasi Dinamitból Tuba Kovács Ervin igazolt hozzánk. Sajnos egy meghatározó játékosunk elmegy a csapatunkból. Bessenyei Imre következő szezontól ismét Szegeden folytatja pályafutását. A válás közös megegyezéssel történt. Sok sikert kívánunk Iminek!
Megtartottuk évzáró bulinkat ismét Mogyoródon.

Az értékelésen túl, Köteles Gyula kislányának születését is megünnepeltük. A parasztos ételek, finom borok és pálinkák mellett , cigányzenészek húzták el mindenkinek a nótáját. A jó hangulatot köszönjük Gyula barátunknak és sok boldogságot a kicsinek.
Torna Győzelem Letenyén és ezzel részt vétel a 2010-es Európa Kupa Döntőben.

Fantasztikus idő és családi hangulat jellemezte a rendezvényt, melyen veretlenül sikerült elérnünk a Torna győzelmet. A döntőben a házigazda Letenyével szoros félidőket követően 2-0-val megnyertük a döntőt. Ezzel az eredménnyel hatodszor kvalifikálta magát az AXA csapata az Európa Kupa Döntőbe.
IV. Letenye Strandkézilabda EBT Torna

Csapatunknak csak a tornagyőzelem elfogatható ahhoz, hogy ismét részt vegyen az EBT Masters döntőn 2010-ben. Ezért legerősebb összeállításunkkal fogunk részt venni a Tornán. A legjobb hazai csapatok mellett, Lengyelországból és Horvátországból is csapatokat várnak a rendezők.
Barabás Tibor felesége Trufán Noémi a Ferencváros játékosa lett.

Noémi egy évre aláírt a többszörös Magyar Bajnok és EHF Kupa győztes Ferencvároshoz. Bízunk benne, hogy Noémi megtalálja számításait és továbbra is büszkék lehetünk a Barabás családra.
Barabás Tibor és Trufán Noémi egybekelt

Tibi és Nóémi gondoskodott arról, hogy ez a nyár se múljon el esküvő nélkül. Sok boldogságot és bő gyermekáldást kívánunk nekik!
Világjátékok Tajvan Kaohsiung

A Magyar strandkézilabda Válogatott a sikeres Európai Bajnoki részvétel után mindenképpen éremmel szeretett volna hazatérni a Világjátékokról. Izgalmas csoportmérkőzések után és még izgalmasabb elődöntőt követően válogatottunk Brazíliával játszotta a Világjátékok döntőt, ahol sajnos 2-0 vereséget szenvedett. Az ezüstérem is szépen csillog! A magyar válogatottban 2 játékosunk is képviselte az AXA csapatát: Dr. Warosovszky Donát és Babicz Balázs. Balázs egyben a torna válogatottjába is bekerült, mint legjobb beállós. Ezúton is gratulálunk mindkettőjüknek és a csapatnak egyaránt.
Férfiválogatottunk mellett a Neukum Tamásnak is szurkolhattunk. Az olasz női válogatott szövetségi kapitányaként, az Európa Bajnoki arany után, ismét győzelemre vezette az olasz női válogatottat és a Világjátékokon is arany érmet szerzett csapatával. Ezzel az eredménnyel Tamás megszerezte második Világjátékok érmét (2005. Duisburgban, a magyar női válogatottal szerzett ezüstérmet). Gratulálunk Tamásnak az újabb sikerhez. Kívánjuk, hogy beszerezze harmadik elsőségét is, ami a Világbajnoki aranyat jelenti 2010-ben Törökországban.
AXA EBT 2009 - Sikeres szereplés és jó rendezés

Az AXA ˝A˝ csapatunk 2. helyen, míg az AXA ˝B˝ csapatunk a 10. helyen végzett a saját rendezésű EBT tornán. Bessenyei Imrét választották a torna legjobb játékosának!

Jó szervezés, parádés buli és fantasztikus időjárás jellemezte a hétvégét.

Részletesebb információ sok-sok képpel a www.beachsportevents.com honlapon lesz megtalálható néhány napon belül.
II. AXA EBT – Zalaegerszeg Aqua City

Mérkőzéseink:

Péntek:
18:40 ER-Fireball BHC Budapest - AXA Beach Stars Bp. BHC „B”
20:40 AXA Beach Stars Budapest BHC „A” - Konecranes BHC
22:00 AXA Beach Stars Bp. BHC „B” - Győri Villámkezűek

Szombat:
09:00 KRP Maksimir Pastela - AXA Beach Stars Budapest BHC „A”
11:40 AXA Beach Stars Bp. BHC „B” - Chemo Profili Zagreb
14:20 KRP Dugi Rat - AXA Beach Stars Bp. BHC „B”
16:20 AXA Beach Stars Budapest BHC „A” - Let Cepelin Toma-soft
17:00 AXA Beach Stars Bp. BHC „B” - Detono Zagreb
20:20 Salgótarjáni Strandépítők - AXA Beach Stars Budapest BHC „A”

Vasárnap:
Helyosztók

Pénteken 12:00-kor találkozó a strandon.
2. hely az ˝alapszakaszban˝

A Bajnoki kiírásnak köszönhetően tét nélkülire sikeredett a a hétvége. Hét mérkőzés, öt győzelem két vereség a mérleg, amivel a ˝második˝ helyet szereztük meg. Az A és a B csapatunk integrálása ezen a tornán sikeresnek mondható. Vonyarcvashegyen a Döntőn már éles mérkőzések lesznek, amire remek felkészülésként szolgált az Orosházán megtartott ˝alapszakasz˝.
«« Előző oldal Következő oldal »»

AXA Beach Stars Budapest BHC      email: info@axabeachstars.hu
Hírek
Történet
Csapattagok
Eredményeink
Összejövetelek
Játékszabály
Fórum
Regisztráció
24 hours EBT

Belépés:


E-mail:

Jelszó: